AUTÓVAL
Nagyvárad fontos regionális és európai közlekedési csomópont, két nagy európai hálózat találkozásánál áll, amelyek közül az egyik, az E60-as európai út kelet-nyugati irányban szeli át Romániát (Kolozsvár--Brassó--Szeben--Bukarest irányban), a másik pedig, a szintén Váradon is áthaladó 76-os országút az észak-dél vonalon köti össze Máramaros megyét Temesvárral, Dévával, egészen a Dunáig. Váradról 3 óra alatt érhetsz el Budapestre, és 5 óra alatt Bécsbe, ami azt jelenti, hogy egy hétvége alatt laza tempójú szecessziós #citybreaket tervezhetsz.
VONATTAL
Nagyvárad vasúti csomópontnak is számít, amely a biharpüspöki határátkelőn keresztül köti össze a várost az európai országokkal, ezért könnyen megközelíthető egyenes vasúti járatokkal nemcsak Románia nagyvárosaiból (Konstancáról, Brassóból, Bukarestből, Temesvárról stb.), hanem Európa legfontosabb városaiból is. A Központi Pályaudvaron és a kisebb külvárosi állomásokon Közép- és Nyugat-Európából, illetve az ország többi részéből érkező szerelvények is áthaladnak. A Transilvania elnevezésű járat naponta szállít utasokat Bécs–Nagyvárad–Kolozsvár viszonylatban, erre jegyek itt kaphatók: https://tickets.oebb.at/en/ticket.
REPÜLŐVEL
2024 júniusától kezdődően heti négy repülőjáratot indít Nagyváradról Varsóba és vissza a LOT Polish Airlines hétfői, szerdai, pénteki és szombati napokon. A járatokat Embraer típusú gépek teljesítik. Jegyeket már most lehet vásárolni a www.lot.com oldalon. Nagyváradról így a lengyel légitársaság révén varsói átszállással New Yorkba, Torontóba, Isztambulba, Párizsba, Oslóba és sok egyéb helyre is el lehet majd jutni.
A Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér a városhoz igen közel, mindössze 6 kilométerre helyezkedik el, és a következő járatokat bonyolítja:
- Nagyvárad—Bukarest (működtető: Tarom) www.tarom.ro
- Nagyvárad—Bukarest (működtető: HiSky) www.hisky.aero
- Nagyvárad—Varsó (működtető: LOT Polish Airlines) www.lot.com.