A Nagyváradi Szabadkőműves Templom

megosztás

#TempleofFreemasonry

A nagyváradi városnap alkalmából, október 12-én átadott Szabadkőműves Templom máris országos érdeklődésre számot tartó turisztikai látnivalónak tekinthető. Az országban egyedülálló, emblematikus épület Nagyvárad és az ország történelmének egy fontos szeletét rejti.

Az ingatlant 1901-ben emelték Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészek, a budapesti szabadkőműves páholy tagjai. Az átadásra a következő esztendőben, 1902-ben került sor. Ugyanez a két építész tervezte 1902-ben a Füchsl-palotát is, amelyet Nagyvárad első szeessziós stílusú épületeként tartunk számon.

 

Az eredetileg Nagyvárad alapítójáról, Szent László királyról elnevezett templom hermetikus építészeti koncepció alapján épült, amely a szabadkőművesség rejtélyes, csak beavatottak számára ismert jellegét volt hivatott sugallni. Éppen ezért hiányoznak a főhomlokzatról az ablakok, csak egy neoklasszicista tornác található rajta, amely az épület bejáratául szolgál. A tornácot két oszlop (utalás Salamon templomának két oszlopára), illetve két oldalsó pilaszter határolja. Középtájon két szigorú dór oszlopfős, az ógörög templomokra emlékeztető, kisebb oszlop található, a tornác felső részét pedig a szabadkőművességre jellemző díszítményekkel harmonizáló neoklasszicista elemek uralják.

 

 

Az épület több mint két évtizeden át volt a László Király Szabadkőműves Páholy székhelye, majd az első világháborút követően árva gyermekek bölcsődéjeként működött. A bölcsődét Mária román királyné avatta fel 1924-ben. Az épületet később óvodaként, majd kereskedelmi egységként használták, felújítása előtt pedig a vámhatóság székhelye volt itt.

 

A helyreállított ingatlan ma titokzatosságával, szokatlanságával fokozza az Armatei Române (Rulikowski) út hangulatát. Fedezzék fel a felújított belső tereket, amelyek egy valódi szabadkőműves páholyra jellemző funkciókat töltenek be! Az épület az alábbi részekből áll: Elveszett lépések terme, innen lehet belépni a Templomba, Elmélkedő – amely a beavatási folyamat első állomása volt, a Páholymester irodája, illetve egy kiállítóterem. A belső helyreállítást a Romániai Szabadkőműves Nagypáholy szakértői vezették, az épületben a szabadkőművesség országos és nemzetközi történetének fontos pillanatai elevenednek meg.

 

Az egyedi kiállítási tárgyak között található például egy 1795-ös szabadkőműves ceremóniát ábrázoló rajz, egy 1813-as oklevél a páholy tagjainak saját kezű aláírásával, amelyet Franciaország Nemzeti Gárdájának szabadkőműves kapitánya adományozott a Császári Könyvtárnak, egy, a kötény, a kesztyű és a jelvény tárolására szolgáló díszdoboz, illetve egy 1717-es kép, amely a Gâsca şi gâscanul nevet viselő csárdában tartott szabadkőműves találkozót ábrázolja. Kiállításra kerül ugyanakkor a szabadkőművesség első, 1888-as kézikönyve, amely az Amerikai Egyesült Államokból származik, illetve egy aranyból és ezüstből készült, zománcberakásos szabadkőműves jelvény.

 

 

Az objektum átadásán ugyanakkor elhangzott, hogy jövő tavasszal nemzetközi konferenciára kerül sor a szabadkőművesség témájában, és ekkorra a kiállítási tárgyak számát is bővítik.

 

A Szabadkőműves Templom az Armatei Române (Rulikowski) út 4. szám alatt, a Nicolae Bălcescu parkkal (Rhédey kert) és a Körösvidéki Múzeummal átellenben, az állatkerttől 5 perc sétára található. Változatos, történelmi emlékekkel átitatott turisztikai látnivalók.

#TravelTips

JEGYEK

Felnőttek: 10 lej,

Diákok, egyetemisták, nyugdíjasok: 5 lej. 

 

NYITVA TARTÁS

Kedd–vasárnap: 10.00 – 18.00 óra.

What to Do

Hány sétára van szükség ahhoz, hogy beleszeress egy városba? Nagyváradon egyetlen egy is elég. Minden útvonal, amelyek elindulhatsz, tartogat valami meglepetést. Akár a régmúlt felfedezésére vágysz, akár a természetben szeretnél kikapcsolódni, akár a városban töltenél egy felejthetetlen estét, Nagyvárad és Bihar megye évszaktól függetlenül mindig valami érdekességgel vár.

What to See

Nagyvárad már alig várja, hogy útnak indulj, és séta közben felfedezd a város rejtette építészeti gyöngyszemeket: 89 szecessziós épületét és műemlékét, 26 hivatalosan jegyzett műemléképületét 25, a műemléklistára felterjesztett kincsét, és 38 vitathatatlan építészeti értékű remekét. Alkosd meg saját útvonaladat a #MúzeumokVárosában töltött felejthetetlen city breakhez!

Travel Wise

Bármelyik városból is indulsz felénk, minden út Nagyváradra vezet. Tájékozódj arról, hogy hogyan közelítheted meg a #Szecesszió városát, hol szállhatsz meg, mit láthatsz, és milyen programok közül válogathatsz magadnak, családodnak vagy barátaidnak!