37
A városháza a toronnyal

megosztás

#UniriiTér

Sok város számára meghatározó a városháza épülete, és ez alól #Nagyvárad sem kivétel. A városháza palotája és annak tornya a városközpont meghatározó pontja, nem lehet őket eltéveszteni. Kedvenc helyünk, ahonnan a legjobban látszanak, a Szent László híd, de az Unirii tér számos pontjáról nagyszerűen „lekaphatók” egy fotó erejéig.

A városháza a megyeszékhely történelmének számos lenyomatát hordozza, és érdemes néhány dolgot meg is jegyezni. Először is, az épület építészeti pályázat révén valósult meg (a szemközti Fekete Sas palotához hasonlóan), amelyet 1896-ban Ifj. Rimanóczy Kálmán nyert meg. A monumentális építkezés a régi püspöki rezidencia 1901-es lebontásával kezdődik, majd 1902-ben az alapok lerakásával folytatódik. Az épületet 1903-ban avatták fel, majd 1904. február 10-én került sor az ünnepélyes nyitóülésre.

 

Azóta itt születnek a várost érintő legfontosabb döntések, és itt köttetnek a házasságok is, polgári szertartás keretében. Ne lepődjön meg, ha azt látja, hogy ifjú házaspárok fényképezkednek a városháza lépcsőjén! Közelítsen hozzájuk bizalommal, és, miért is ne? Osztozzon az örömükben!

 

Több mint egy évszázada őrködik a város fölött

 

Csaknem 50 méteres magasságával és négy fő emeletével, amiből három panorámás, a városháza tornyal Várad teljes belvárosára lenyűgöző panorámát nyújt. Ezt a látványt biztosan nem felejti el!

 

A toronyban látható az az óraszerkezet, amelyből minden váradi tudja, mikor ütött egészet az óra. Az órát működtető szerkezet minden egész órában a Iancu-indulót játssza. A huszadik század elején, 1904-ben építette egy Mezey Lajos levű óralakatos. A szerkezet túlélt két világháborút, számlapján ma is láthatók az 1944-ben szerzett golyónyomok. A torony teteje és falai két tűzvészt is átvészeltek, egyet 1917-ben, egyet pedig 1944-ben.

Feledhetetlen várospanoráma a toronyból

 

Érdekesség, hogy régen a torony második emelete a város ügyeletes tűzoltójának megfigyelőhelyéül szolgált. A tűzeseteket harangozással adták hírül, helyüktől függően. Napközben piros zászlóval jelezték a tűz irányát, éjjel pedig elektromos reflektort gyújtottak.

 

Látogatási idő

 

Kedd–vasárnap: 10:00 – 18:00 óra;

 

Jegyárak

 

Felnőttek: 10 lej/fő;

Tanulók, egyetemi hallgatók, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, tízfősnél nagyobb csoportok: 5 lej/fő;

Tanulók Iskola másképp program keretében: 3 lej/fő;

Hét éven aluli gyerekek, fogyatékkal élők, június 1. – gyereknap, október 12. – városnap, Múzeumok Éjszakáján belül szervezett programok – ingyenes;

A jegypénztár a látogatási idő lejárta előtt 30 perccel bezár.

A jegy egész napra érvényes.

#TravelTips

Ne ijessze el a 250 lépcsőfok! Páratlan kilátás a jutalma a váradi történelmi belvárosra. Ha pedig napszálltakor látogat a toronyba, valóban felejthetetlen látvány fogadja. A városháza tornya nem véletlenül Várad egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága.

What to Do

Hány sétára van szükség ahhoz, hogy beleszeress egy városba? Nagyváradon egyetlen egy is elég. Minden útvonal, amelyek elindulhatsz, tartogat valami meglepetést. Akár a régmúlt felfedezésére vágysz, akár a természetben szeretnél kikapcsolódni, akár a városban töltenél egy felejthetetlen estét, Nagyvárad és Bihar megye évszaktól függetlenül mindig valami érdekességgel vár.

What to See

Nagyvárad már alig várja, hogy útnak indulj, és séta közben felfedezd a város rejtette építészeti gyöngyszemeket: 89 szecessziós épületét és műemlékét, 26 hivatalosan jegyzett műemléképületét 25, a műemléklistára felterjesztett kincsét, és 38 vitathatatlan építészeti értékű remekét. Alkosd meg saját útvonaladat a #MúzeumokVárosában töltött felejthetetlen city breakhez!

Travel Wise

Bármelyik városból is indulsz felénk, minden út Nagyváradra vezet. Tájékozódj arról, hogy hogyan közelítheted meg a #Szecesszió városát, hol szállhatsz meg, mit láthatsz, és milyen programok közül válogathatsz magadnak, családodnak vagy barátaidnak!