35
A római katolikus püspöki palota és a székesegyház

megosztás

#InTheHeartOfEurope

Szánjon időt Délkelet-Európa egyik legszebb és Románia legnagyobb barokk épületegyüttesének felfedezésére. A Mária Terézia osztrák császárnő által is nagyra tartott és támogatott komplexum már csak méreteinél fogva is kiemelkedik a többi látnivaló közül.

A sétálóutca végéhez érve megéri bejárni a gyalog 10 perc alatt megtehető utat a püspöki palotáig. Mellette áll a város egyik legszebb és legmonumentálisabb barokk épülete, a római katolikus székesegyház. Ha nincs kedve sétálni, taxival 5–7 perc alatt oda lehet érni. Szánjon rá egy délelőttöt vagy délutánt, mert sok látnivaló van itt is.

 

Egy kis történelem: a komplexum építése a Kanonok-sorral kezdődik, és azzal is végződik, 1750 és 1875 között. A püspöki palota épül fel először, 1777-ben, ezt követi az 1779-ben megépülő és 1780-ban felszentelt székesegyház.

 

A 365 ablakú barokk palota

 

A Franz Anton Hillebrandt bécsi építész munkáját dícsérő palota osztrák késő barokk stílusban épült, a bécsi Belvedere kastély kicsinyített másaként. A palota 1773-ban leégett, de 1777-ben az eredeti tervek szerint újjáépítették.

 

A székesegyház számos kulturális eseménynek, kiállításoknak és klasszikus zenei hangversenyeknek ad otthont, így függetlenül attól, hogy az évnek melyik szakában látogat Váradra, jó eséllyel kifoghat egyet. Éppen ezért javasoljuk, hogy érkezés előtt tájékozódjon a püspökség Vallásturisztikai Irodájának weboldalán, amely a www.varad.org címen elérhető.

Angolkert

 

A váradi római katolikus püspöki palota kertjét Forgách Pál (1747—1757) püspök kezdeményezésére alakították ki, ő kezdte el a Kárpát-medence legimpozánsabb barokk székesegyházának megépítését. A bazilika mellett Patachich Ádám (1759—1776) püspök emelt monumentális püspöki rezidenciát.

 

A barokk komplexum kertjét nemrég eredeti állapotába állították vissza, így most ugyanabban a pompájában várja a látogatókat, mint a 20. század elején.

 

A palota előtti téren angolkertet alakítottak ki. Két nagy értékű műalkotás is látható itt: Szaniszló Ferenc püspök (1850—1868) bronzszobra, amelyet Schlauch Lőrinc püspök rendelt meg és helyeztetett el a parcella északi szélén, illetve Szent Lászó monumentális szobra, amely eredetileg, 1892-től a város főterén állt, majd az első világháború után került a bazilika kertjébe, amelynek mai napig egyik fő látványossága.

 

A palota nyugati homlokzata mögött barokk kert terül el, amelyet egy domboldal teraszosításával alakítottak ki. A palota három szárnya által megformált U betű egy cour d’honneurként is emlegetett belső udvart ölel körbe, amely lépcsősorral kapcsolódik az alsóbb teraszokhoz.

 

A palota déli szárnya előtt lírára hasonlító geometriai formát alkot a növényzet, ami a váradi zenetörténet dicsőséges időszakának állít emléket, amikor a bazilika Patachich Ádám alapította zenekarát olyan nagyságok vezették, mint Johann Michael Haydn vagy Carl Ditters von Dittersdorf.

 

Elérhetőségek

 

Cím: Șirul Canonicilor u. (Kanonok sor) 13.

Tel: 004 0359 433 401,

E-mail: tourinfo@varad.org

 

#TravelTips

Érdemes néhány perc pihenőre megállni a római katolikus püspökség épületegyüttese mellett elterülő Petőfi Sándor parkban, és kifújni magunkat a gesztenyefák alatt a séta folytatása előtt.

What to Do

Hány sétára van szükség ahhoz, hogy beleszeress egy városba? Nagyváradon egyetlen egy is elég. Minden útvonal, amelyek elindulhatsz, tartogat valami meglepetést. Akár a régmúlt felfedezésére vágysz, akár a természetben szeretnél kikapcsolódni, akár a városban töltenél egy felejthetetlen estét, Nagyvárad és Bihar megye évszaktól függetlenül mindig valami érdekességgel vár.

What to See

Nagyvárad már alig várja, hogy útnak indulj, és séta közben felfedezd a város rejtette építészeti gyöngyszemeket: 89 szecessziós épületét és műemlékét, 26 hivatalosan jegyzett műemléképületét 25, a műemléklistára felterjesztett kincsét, és 38 vitathatatlan építészeti értékű remekét. Alkosd meg saját útvonaladat a #MúzeumokVárosában töltött felejthetetlen city breakhez!

Travel Wise

Bármelyik városból is indulsz felénk, minden út Nagyváradra vezet. Tájékozódj arról, hogy hogyan közelítheted meg a #Szecesszió városát, hol szállhatsz meg, mit láthatsz, és milyen programok közül válogathatsz magadnak, családodnak vagy barátaidnak!